Alexander-Technika  -  AT studio | F. M. Alexander | A Technika fejlődéstörténete

Az Alexander-technika fejlődése


Alexander rájött arra, hogy körkörös kapcsolat van a gondolat, az érzés és a cselekvés között: egy cselekvés gondolata sajátos izomreakciót generál, ami ismétlődés által rögzül. Ez a rögzültség bebizonyosodott, mivel feje hátrahúzásával gégéje megfeszült és levegő után kapkodott valahányszor elkezdett szavalni. Kísérletezés közben úgy találta, ha meg tudja akadályozni a feszültséget, ami hátrahúzza fejét, akkor a másik két jellemző vonást is meg tudja gátolni. Ez figyelmeztette a fej – nyak – törzs kapcsolatának elsődlegességére a test, mint egész elrendezésében, amit úgy nevezett el: az elsődleges kontrol*. Alexander saját mozdulatait vizsgálva a tükörben rájött, hogy a megszokott nyakfeszítés visszahúzza fejét, megrövidíti és keskenyíti hátát. Ez közvetve ahhoz vezetett, hogy zsugorította torkát és a száján át szívta be a levegőt. A feji, nyaki és háti részt összehúzása, torka szorításához és hangja ideiglenes elvesztéséhez vezetett. Amikor nem avatkozott bele a fej, nyak és hát tartásba, hangját teljes mértékben visszanyerte, hozzáadott bonuszként, általános egészségi állapota is javult.


Hamarosan felismerte, hogy ahhoz, hogy javítani tudjon önmaga használatán, meg kell találnia a módját azoknak a megszokásoknak a megállítására, melyek beleavatkoznak az elsődleges kontroll kapcsolatába. Ennek a nélkülözhetetlen megakadályozásnak a kulcsa nem abban rejlett, hogy megpróbálta közvetlenül kontrolálni testének különböző részeit, hanem azt próbálgatta, mi történik, ha bármi mozgásnak a lehetőségét fenn tartja, csupán gondolatokkal irányít. A tudatos kontrol gyakorlása volt az egyetlen módja, hogy megtörje a körforgást a tudat és cselekvés szokásos reakciói felett.


Mialatt Alexander azzal kísérletezett, hogyan adhat „stop*”-ot a felesleges izommunkának, rájött a második legfontosabb alapelemére a helyes testhasználatnak. Felismerte, hogy egy mozdulatnak csak úgy, mint egy történetnek, van eleje, közepe és vége. Ösztönös hajlama a legtöbb energiát mindig a mozdulat elejébe irányította, majd tovább, hogy elérje a mozdulat végét attól függetlenül, amit közben magával csinált mindezért. Az ő szavaival élve a szokás célhódítóvá tette, félreirányította az energiát az eredmény hajszolása miatt. Mikor „stop”-ot parancsolt a kezdődő, szokásos reakciónak, és késleltette a célnak kitűzött eredményt, képessé vált arra, hogy tudatosan irányította az energiáját azzal, hogy észben tartotta a mozdulat egészét. Így jutott el addig a következtetésig, hogy a lényegre, és nem a végére kell koncentrálni, és az eredmény magától megszületik.


Rájött arra, ha irányítja mozdulatait, az megakadályozza őt abban, hogy változtasson használatán. Például egy székről való felálláskor, ha az egyensúlyára figyelt és megengedte a fejének, hogy vezesse a mozdulatot akkor erőfeszítés nélkül tudott felemelkedni. Ez páratlan könnyedséghez és hamisítatlan örömhöz vezetett a korábban tapasztalt nehézséghez és feszültséghez képest. Időbe tellett neki, mire megtanulta rendszeresen alkalmazni a tiltásokat, és irányokat. Mire megszokta a tudatos önhasználat új érzését arra is rájött, hogy a szokások alól való felszabadulás minden tevékenységében könnyíti. Hangja visszatért, és légzési panaszai melyek egész életében problémákat okoztak, egyszerűen megszűntek. Egyszer csak elkezdte élvezni megnövekedett életerejét és sugárzó magabiztosságát.

Mivel Alexander hangja jobbára a színpadon ment el, arra a következtetésre jutott, hogy Ő tett valamit saját magával, ami ezt előidézte. Miután elhatározta, hogy feltárja a probléma okát, tükröt vásárolt, és önmagát figyelve kezdett el otthon szavalni. Nagy megdöbbenésére felfedezte, hogy amit a tükörben látott az teljesen különbözött attól amit úgy érzett, hogy csinált. Miközben azért tett erőfeszítéseket, hogy hangját kontrolálja, elcsavarta törzsét, hátrafeszítette fejét így indirekt módon korlátozta légzését. Még két tükröt vásárolt, hogy több szögből is láthassa magát és tovább gyakorolt. Rájött arra, hogy bizonyos célok eléréséért különféle mozgási sablonokat használt, melyek automatikusan szokásokká alakultak. Alexander tudta, hogy ha teljesen vissza akarta nyerni hangját, meg kellett szabadulnia helytelen szokásaitól, melyekhez mivel az idő folyamán helyes érzet társult, korábban nem is tudott róluk.


Nem meglepő tehát, hogy emberünk összezavarodott mikor megpróbálta megváltoztatni azt ami az évek alatt határozott megszokássá, gondolkodás nélküli rutinná vált az a fajta önhasználat amit helyesnek érzett. Felfedezte, hogy cselekvései sikerességének megítélése az érzésen alapult, és sokkolta a felismerés, hogy az érző érzékelés megbízhatatlannak bizonyult. Alexander megfigyelései által elkezdte megérteni, hogy önnön használatának hibái zárolva voltak megbízhatatlan szenzoros érzékelése* miatt. Rájött arra, hogy minden erőfeszítése a mozdulatok kivitelezésére befolyásolva volt „romlott mozgásérzete” által – ahogy ő nevezte. Ez a felismerés új kihívás elé állította: ki kellett fejleszteni egy megbízható megfigyelést a testben zajló történésekre és ez volt a kiemelkedő tudatosság.

 

 

*Megbízhatatlan szenzoros érzékelés: az, amikor valójában nem az történik testünkkel, amit érzünk. Egy gyakori példa erre, amikor valaki nehezebb táskát hord rendszeresen ugyanazon az oldalán. A súlykülönbséget, az idegrendszer automatikusan próbálja ellensúlyozni azzal, hogy a gerincet kissé elhúzza ellentétes irányba, így őrzi meg az egyensúlyt. Ám, ha ez az inger hosszú ideig fennáll, az idegrendszer alkalmazkodik a behatáshoz, és ez a megdőlt pozíció lesz az alap állapot. Így ha ezt a személyt megkérjük, hogy terhelés nélkül álljon egyenesen, gerince abba az irányba fog dőlni, amelyen rendszerint a táskát hordja.
*Elsődleges kontrol: Az elsődleges kontrol, egy speciális kapcsolat a fej, nyak és hát között, ami befolyásolja a test összes többi részének koordinálását.
*Stop: szokások megakadályozása és bizonyos izmok megfeszítésének gátlása.